Gyakran eszembe jut egy édesanya története a tanácsadásokról, nevezzük most Annának.

Anna elhatározta, hogy egy tökéletes, békés vasárnap délutánt teremt a családjának. Órákig takarított, hogy minden a helyén legyen, és nekiállt megsütni a kisfia kedvenc süteményét.

Közben a kétéves gyermeke nyűgös lett, nem akart aludni, és folyamatosan a lábába csimpaszkodott. Anna próbálta nyugtatni, de közben a sütemény a sütőben felejtődött és megégett.

Amikor a füstjelző is megszólalt, Anna összeomlott. Leült a konyhakőre, és elsírta magát. Úgy érezte, hatalmas kudarcot vallott, hiszen egy egyszerű vasárnapot sem tudott „tökéletesen” megoldani.

Ekkor a kisfia odatotyogott hozzá. Nem érdekelte a füst, sem a konyhai káosz. Leült mellé a földre, átkarolta a nyakát, és csak annyit mondott: „Anya, ne sírj.” Végül ott, a konyha padlóján ülve ettek bolti kekszet, és egy idő után mindketten nevettek az egészen.

Anna abban a pillanatban rájött valami nagyon fontosra: a gyermekének nem a tökéletes süteményre vagy a ragyogó tisztaságra volt szüksége. Rájött, hogy a kisfia csupán rá vágyott. Egy anyára, aki elérhető, aki jelen van, és aki mer esendő lenni.

A mentálhigiénés tanulmányaim és a mindennapi tapasztalatok is újra és újra megerősítik Donald W. Winnicott gyermekgyógyász gondolatát: a gyermeknek nincs szüksége tökéletes szülőre. Bőven elég, ha „elég jó” vagy. Az „elég jó” anya reagál a gyermeke szükségleteire, de megengedi magának a hibázás luxusát is. Nem akar gép lenni. Tudja, hogy az Énidő nem önzés, hanem a belső harmónia feltétele, amiből aztán a család is töltekezhet.

Az Anyasegítő LélekErőd pontosan erről a belső stabilitásról szól. Arról a felismerésről, hogy a saját esendőségünk elfogadása adja a legnagyobb erőt a mindennapokban.

De vajon te hol tartasz ezen az úton? Hányszor ostorozod magad feleslegesen, és mikor tudod igazán megengedni magadnak a felszabadult, tökéletlen pillanatokat?

Hogy segítsek tisztábban látni a saját anyai működésedet, elkészítettem egy rövid, 10 kérdésből álló önismereti kérdőívet: Elég jó anya vagyok? címmel.

Ez nem egy olyan teszt, ami osztályzatot ad, vagy megmondja, mit csinálsz rosszul. Ez egy tükör. Egy eszköz, ami segít felismerni az erősségeidet, és megmutatja, hol érdemes egy kicsit engedni a szorításon. A kitöltés mindössze néhány percet vesz igénybe, az eredményt pedig automatikusan, egy személyre szabott értékeléssel együtt küldöm el neked, hogy lásd, merre érdemes tovább indulnod a saját belső stabilitásod építésében.

Tedd le egy pillanatra a terheket, és szánj magadra pár percet. Mert a gyermekednek pontosan arra az anyára van szüksége, aki te vagy.

Érdemes megnézni, és ha tetszik, oszd meg ismerőseiddel!

 

És gyere vissza megnézni újra, ha megerősít!

Az általános iskola vége mindig különös időszak, egyszerre megható és kicsit szomorú. Az ember nézi őket, ahogy készülnek az utolsó napokra, és közben azon gondolkodik, hová lett az a kisgyerek, aki még tegnap a hátizsákját húzta maga után az iskolaudvaron.

Nálunk az a szokás, hogy a család összeadja a pénzt, és egy nagy ajándékot veszünk a ballagónak. A gyerekeimnél ez valahogy mindig könnyebben ment. Most viszont, az unokáknál, mintha nehezebb lenne megtalálni azt, ami igazán személyes, ami nem csak tárgy, hanem emlék is.

A fiú unokámnak már van egy ötletünk, de még ez sem fixálódott igazán. Egy autósiskola-utalvány. Kismotorból szeretne jogosítványt. Ez az ajándék nemcsak hasznos, hanem szimbolikus is. Egy lépés a felnőttség felé.

De a lány unokámnál még tanácstalanok vagyunk. Ő érzékeny, álmodozó, szereti a zenét, a rajzolást, és mostanában sokat beszél arról, hogy szeretne valami „saját” dolgot, ami csak az övé. Valami olyat, ami nem praktikus, hanem lelki kapaszkodó. És ahogy ezen gondolkodom, egyre inkább érzem, hogy a legjobb ajándék talán nem is egy tárgy lesz, hanem egy élmény. Egy utazás, egy közös nap, egy pillanat, amit megőrizhet.

A ballagás nemcsak a gyerekeknek lezárás, hanem nekünk, szülőknek és nagyszülőknek is. Egy korszak vége, amitől kicsit mindig összeszorul a szív. De közben ott van benne az új kezdet ígérete is.

Ha te is most keresed, mi lehet az igazán szép ajándék, gondolj arra, hogy nem az értéke számít, hanem az üzenete. Az, hogy mit mond el arról, mennyire büszke vagy rá, és mennyire hiszel benne.

 

Az érzések tudatosításában segíthet Anyai érzések kártyám. Nézd meg, és ha tetszik megveheted – akár május 31-ig 20% kedvezménnyel!

kuponkód: Anyaknapja-2026

A választások utáni bizonytalanság, a hírek, a találgatások, a feszültség, úgy telepedett rá, hogy már nem csak a saját jövőjét féltette, hanem a gyerekeiét is. A munkahelye is kérdésessé vált, és ahogy mondta, olyan volt, mintha egyszerre a megélhetése, az identitása és a biztonságérzete is megingott volna. És én csak ültem vele szemben, és láttam, hogy ez most nem „csak” stressz. Ez az a fajta félelem, ami az ember mellkasába költözik, és nem engedi levegőhöz jutni.

Ahogy mesélt, eszembe jutott, hányszor éreztem én is azt, hogy nem elég, amit meg tudok teremteni a gyermekei számára. Vagy hogy a világ körülöttem túl gyorsan változik, és én nem tudom, hogyan tartsam meg a gyerekeim számára azt a stabilitást, amit megérdemelnek. Mert amikor egy anya azt érzi, hogy a munkahelye veszélyben van, az nem csupán egy állás elvesztésének a félelme. Hanem ott az a szívszorító érzés, hogy mi lesz a gyerekekkel, ha a biztos pontok egyszer csak eltűnnek. Hogy hogyan tartod fenn a mindennapokat, hogyan maradsz erős, amikor belül te is remegsz. És közben ott motoszkál a bűntudat is. „Miért nem tudok nyugodt maradni? Miért nem tudok erőt mutatni?” Pedig ez nem gyengeség. Ez egyszerűen emberi.

Mondtam is neki, hogy teljesen érthető, ha most úgy érzi, nincs tovább. Hogy a bizonytalanság nem azt jelenti, hogy ő rosszul csinál valamit. És ebben a helyzetben nem az a megoldás, hogy egyedül próbálja meg kibírni. Hanem az, hogy kapcsolódik. Hogy kimondja, ami benne van. Hogy megengedi magának a félelmet, és közben keresi azokat, akik meghallgatják. Mert a legnehezebb időkben nem az a legnagyobb erőforrásunk, amit egyedül cipelünk, hanem az, amit megosztunk.

És igen, ilyenkor lehet szakemberhez fordulni, lehet a hithez vagy a belső csendhez nyúlni, lehet újra és újra emlékeztetni magunkat arra, hogy a bizonytalanság nem örök. De azt is elmondtam neki, hogy ha úgy érzi, túl sok, ha nem látja a kiutat, ha szeretné, hogy valaki segítsen neki átlátni a káoszon, akkor hozzám is fordulhat. Mert nem kell egyedül végigmenni ezen az úton. És nem kell szégyellni, ha valaki most gyengének érzi magát. A gyengeség nem az ellentéte az erőnek, hanem sokszor épp az első lépés felé.

A végén csak annyit mondtam neki, hogy most a félelmei ellenére is ugyanaz az anya, aki tegnap is volt. A gyerekei számára ő a biztonság, nem azért, mert minden körülmény stabil, hanem mert ő ott van. És ha most úgy érzi, hogy a talaj megmozdult a lába alatt, tudja, hogy nincs egyedül. Ha szeretné, beszélhetünk róla, együtt átnézhetjük, hogyan lehet ebben a bizonytalan időszakban is megtalálni a kapaszkodókat.

Beszélgethetünk arról is, hogyan lehet biztonságérzetet teremteni bizonytalan időkben vagy hogyan lehet csökkenteni a szorongást a változások közepette.

 

Ha szükséged van valakire, aki meghallgat, keress bátran!

 

Az érzések tudatosításában segíthet Anyai érzések kártyám. Nézd meg, és ha tetszik megveheted – akár május 31-ig 20% kedvezménnyel!

kuponkód: Anyaknapja-2026

Kati mesélte, hogy már reggel bűntudata volt, mert túl sokat dolgozott előző nap, aztán délután meg azért marcangolta magát, mert úgy érezte, túl keveset játszott a gyerekkel. És ahogy mondta, csak bólogattam, mert ismerem ezt a spirált. Bármit csinálsz, valahogy mindig úgy érzed, hogy máshogy kellett volna. Mintha lenne egy láthatatlan mérce, amit soha nem érünk el, bármennyire is igyekszünk. És persze ott lebeg mögötte a tökéletes anya mítosza, amit senki nem látott még élőben, mégis mindannyian hozzá mérjük magunkat.

Ahogy Kati beszélt, egyre inkább láttam rajta, hogy ez a bűntudat nem arról szól, hogy valamit tényleg rosszul csinált volna. Sokkal inkább arról, hogy mennyire szeretne jól csinálni mindent. És ez az a pont, ahol a bűntudat néha még hasznos is lehet. Megmutatja, mi fontos nekünk. Csak hát nagyon könnyen átfordul abba a bénító, önostorozó változatba, amikor már nem segít, csak lehúz. Amikor már nem arról szól, hogy változtatni szeretnénk, hanem arról, hogy folyamatosan megkérdőjelezzük magunkat. És Kati számára most nem a helyzet volt nehéz, hanem az, ahogyan magáról gondolkodott.

Mondtam is neki, hogy néha meg kell állni egy pillanatra, és ránézni arra, hogy amit érzünk, az valódi jelzés-e, vagy csak a saját túlzott szigorunk. Sokszor segít, ha úgy beszélünk magunkhoz, ahogy a barátnőnkhöz beszélnénk, mert Katinak például eszébe sem jutna olyan keményen kritizálni engem, mint saját magát.

És persze arról is beszéltünk, hogy a gyerekeknek nem egy hibátlan, mindig mosolygó, mindig türelmes anya kell, hanem egy valódi. Egy olyan anya, aki néha fáradt, néha türelmetlen, néha hibázik, de mindig visszatér, mindig próbálkozik, és mindig ott van. A tökéletesség hajszolása csak elveszi az energiát attól, ami igazán számít. A kapcsolattól.

A beszélgetés végére Kati kicsit megkönnyebbült. Nem mintha hirtelen eltűnt volna a bűntudata, hanem mert rájött, hogy nem kell hagynia, hogy ez az érzés irányítsa. Lehet magával elnézőbb, lehet kedvesebb, és lehet reálisabb is.

És én is elmondtam neki azt, amit most neked is!

Te vagy a gyermeked számára a legjobb anya! Nem a hibáid ellenére, hanem azokkal együtt! Mert a gyerek nem a tökéletességet tanulja tőled, hanem az emberséget.

 

 

Ha szükséged van valakire, aki meghallgat, keress bátran!

 

Az érzések tudatosításában segíthet Anyai érzések kártyám. Nézd meg, és ha tetszik megveheted – akár május 31-ig 20% kedvezménnyel!

kuponkód: Anyaknapja-2026

Nem volt benne szemrehányás, csak az a hatalmas fáradtság, amit csak azok ismernek, akik túl sokáig próbálták egyedül megtartani a családot.

Ahogy mesélt, lassan kirajzolódott a helyzet, ami rányomta a bélyegét a mindennapjaikra. A férje egyre gyakrabban nyúl az alkoholhoz, ő pedig egyre gyakrabban marad egyedül a gyerekekkel, a bizonytalansággal, és amit nagyon nehezen mondott ki, a szégyennel.

Elmondtam neki, amit ilyenkor mindig fontos tudatosítani mind önmagában, mind a gyerekekben, -sőt a környezetében élőben is, – hogy az alkoholizmus betegség. Nem jellemhiba, nem gyengeség, nem „rossz szokás”. Olyan betegség, amelyből, mint a legtöbb súlyos betegségből, segítség nélkül szinte lehetetlen meggyógyulni.

És itt válik kulcsfontosságúvá a határszabás, ami nem büntetés és nem ultimátum. De ki kell mondani, és következetesen kell tartani magunkat hozzá, – hogy ez így már nem mehet tovább! És ez a határszabás adhat esélyt arra, hogy a férje motivált legyen segítséget kérni. Mert ráébreszti, mit veszíthet, és azt is tudatosítja, hogy ebből a gödörből segítség nélkül képtelen kimászni.

Csilla megfogalmazta azt is, ami arra utal, hogy nagyon tudatosan próbálja élni az életét. Azt, hogy nem csak a férje szorul segítségre. Ő is, és a gyerekek is. Mert az alkoholfüggőség már az egész családot érinti. A gyerekek feszültséget éreznek, bizonytalanságot, kimondatlan, és már egyre gyakrabban kimondott félelmeket. Az anyát pedig lassan felemészti a helyzet kezelése, a titokban tartás, a magány.

A beszélgetés végén Csilla csak annyit mondott, hogy „Most először érzem, hogy nem vagyok egyedül.”

És talán  csak ez kell, hogy valaki meghallja a család problémáját, és segítsen átlátni a lehetőségeket, és azt, hova kell fordulni ahhoz, hogy segítséget kaphassanak.

 

Ne maradj egyedül, ha ez a probléma nálatok is megjelet!  Én itt vagyok, meghallgatlak, és nem ítéllek el! Se a férjedet, se téged! Keress nyugodtan!

Ilyenkor a legkülönbözőbb, legfájdalmasabb érzések is hatalmukba kerítenek. Ezekhez az érzésekhez jogod van!

 

A feldolgozásban segíthet Anyai érzések kártyám. Nézd meg, és ha tetszik megveheted – akár május 31-ig 20% kedvezménnyel!

kuponkód: Anyaknapja-2026

A férjek, a családtagok, a barátok mind a saját gondjaikkal vannak elfoglalva. Ők is keresik a kapaszkodót, a biztonságot, amit már senki sem tud megígérni.

Eszter elmondta, hogy amikor megpróbál beszélni az érzéseiről, sokszor csak legyintenek. Hisztisnek nevezik, túlérzékenynek, mintha a bizonytalanság nem lenne valós. Pedig az. Ott van minden reggel amikor felébred, és nem tudja, hogyan lesz tovább. Ott van a munkájában, az egzisztenciájában. Abban, hogy fogalma sincs mi lesz ezután a gyermekeivel, ha ők elveszítik a munkájukat. Lehet, hogy az egyházi óvodák, iskolák is megszűnnek, így az az értékrend, amiben szerette volna gyermekeit nevelni, szintén bizonytalanná vált.

Meghallgattam. Figyelmesen voltam jelen. Teljesen megértettem érzéseit, dilemmáit, hiszen ugyan ezeken megyek én is keresztül. Tanácsot adni lehetetlen ilyen helyzetben, csak jelen voltam számára. És ez neki sokat jelentett. Mert most nem megoldásokra van szükség, hanem arra, hogy valaki meghallja, amit kimondani is nehéz.

Megoldás még nincs. Talán nem is lehet addig, amíg a körülöttünk lévő világ újra be nem áll egy rendszerbe, amihez majd alkalmazkodni tudunk. Addig csak figyelni tudunk. Figyelni egymásra, észrevenni, ha valakinek szüksége van egy jó szóra, megértésre, vagy egy ölelésre, amiből tudja, nincs egyedül.

Ha szükséged van arra, hogy most valaki meghallgasson, én itt vagyok! Keress nyugodtan!

A Bizonytalanság érzését is segít feldolgozni Anyai érzések kártyám. Nézd meg, és ha tetszik megveheted – akár Anyák napjára 20% kedvezménnyel!

kuponkód: Anyaknapja-2026

Anyaként talán még erősebben érezzük a jelen helyzet súlyát. Vajon mi lesz? Mi vár ránk? Mi vár a gyermekeinkre? Jól döntünk? Elég, amit adunk? Elég jók vagyunk ebben a változó világban?

A bizonytalanság nem mindig félelem. Sokszor csak egy halk, belső kérdés, ami ott motoszkál bennünk. „Jól csinálom?” „Meg tudom védeni őket?” „Elég erős vagyok ehhez az időszakhoz?”

Én is érzem ezt. Anyaként talán még jobban, mint bármikor. Mert amikor a világ körülöttünk ingataggá válik, a szívünk még erősebben kapaszkodik abba, ami igazán fontos. A gyermekeinkbe, a családunkba, a hitünkbe.

Megtanultam, hogy a bizonytalanság nem ellenség. Nem azért jön, hogy lebénítson, hanem hogy figyelmeztessen arra, hogy álljak meg, figyeljek befelé, és merjem kimondani, hogy én is ember vagyok. Érzésekkel, kérdésekkel, hibákkal.

A hit ilyenkor nem biztos tudás. Nem a válasz a kérdéseinkre.

A hit bizalom. Bizalom abban, hogy Isten látja azt is, amit én nem. Hogy Ő akkor is vezet, amikor én csak a következő lépést látom. Hogy a bizonytalanságban is ott van a szeretete, és megtart.

És talán ami a legfontosabb, hogy a bizonytalanság a szeretet kérdése. Azt jelenti, hogy fontos nekünk az, ami körülöttünk történik. Hogy fontosak a gyermekeink, a jövőjük, a békéjük. Hogy fontos az, ahogyan szeretünk, ahogyan jelen vagyunk, ahogyan megtartjuk őket ebben a zavaros időben.

Anyaként most nem kell mindent tudnunk. Nem kell mindenre választ adnunk. Elég, ha jelen vagyunk. Elég, ha szeretünk. Elég, ha bízunk.  Akkor is, amikor nem látjuk előre az utat.

Mert a bizonytalanságban is ott van a kegyelem. És ott van az anyai szív ereje, amely soha nem fogy el.

 

A Bizonytalanság érzését is segít feldolgozni Anyai érzések kártyám. Nézd meg, és ha tetszik megveheted – akár Anyák napjára 20% kedvezménnyel!

kuponkód: Anyaknapja-2026

A jel sok minden lehet. Lehet egy esemény, ami megerősít abban, hogy jó úton járok, lehet, hogy mások meg nem értése ellenére bennem nagyon erős vágy és eltökéltség keletkezik, lehet egy érzés, és ha nem hallgatok rá, Isten valami rossz dolog megengedésével leállít, de lehet akár egy megjelenő kép, vagy valakinek a hozzám szóló megjegyzése.
Most három jelet osztok meg veletek, amelyek meghatározzák azóta is a gondolkodásomat, és Istenbe vetik bizalmamat.
Amikor még 2 gyermekes anya voltam, az életem nem volt egyszerű, megjártam az életem poklait is, ami akkor szörnyű volt, de ez indított el Isten felé. Egyszer csomót éreztem a mellemben, és megmutattam egy idős kedves orvosnak. Rettegtem, hogy valami szörnyű diagnózis vár rám. Erre ő megszólalt : „Magát az Isten is anyának teremtette!”. Ez a mondat mindig a fülembe csengett. Ahogy nőtek a legkisebbjeim, már nem szoptattam őket, a fülembe csengtek a szavai… és újra és újra anya akartam lenni.
A második és a harmadik egy napon történt. Császár után, még nagy fájdalmaim voltak, és el kellett mennem bevásárolni a kisfiammal. Ahogy öltöztem, a földön láttam, hogy van egy 100 Ft-os. Éreztem, hogy fel kéne vennem, de nem volt erőm lehajolni. Gondoltam, délután majd valamelyik gyermekem felveszi nekem. Nem vettem fel. Betettem a gyerekülést a kocsiba, majd elindultam vásárolni. Egy kanyar előtt egy hírtelen látomásom volt, hogy jön a kanyarban az én sávomban egy nagy fehér autó. Gyorsan levettem a gázról a lábamat, és az út szélére kormányoztam az autót. A következő pillanatban megjelent az én sávomban a nagy fehér autó. Centiken múlt, hogy nem ütköztünk össze. Meg kellett állnom, mert remegtem az ijedtségtől. Ha nem veszem komolyan a jelet, amit kaptam, már nem élnénk.
Kicsit megnyugodva indultam tovább a bevásárlóközpontba. Kivettem a gyerekülést, mentem a bevásárlókocsiért, de nem volt 100-asom.  Fel kellett volna vennem otthon a földről. Akit megkérdeztem, nem tudott váltani. Így be kellett mennem az üzletbe, váltani pénzt, majd vissza ki a bevásárlókocsiért. Ez a fájó császárheg miatt nagyon nehezemre esett. sokkal könnyebb lett volna lehajolni a 100-asért.
Jelek naponta százszámmal érkeznek felénk, érdemes kiélezett érzékekkel lesni, mit, mi által üzen nekünk Isten. 

Nagyon szereti nagyobb gyermekét is, de Zolka most elutasító, dacos lett. Éva úgy érzi, hogy valamit nagyon elrontott. Évike érkezése előtt minden rendben volt. Nagyon jó volt a kapcsolata gyermekével. Most azonban semmi nem megy úgy, ahogy megszokott volt. Rossz anyának érzi magát.

A jelenlegi helyzet nagyon nehéz Zolkának is. Eddig ő volt anya egyszem gyermeke, aki mindig rá figyelt. Most pedig itt ez a kicsi, akire anyának figyelnie kell, és kevesebb idő jut rá.

Ez természetes érzés. Neki is joga van az érzéseihez.

Ami nálunk a gyerekeknél segített, az az volt, hogy mindenbe bevontam a gyerekeket. A legkisebb „nagytesónak” voltak a legfontosabb dolgai a kicsi körül. Tisztábarakásnál ő hozta a tiszta pelust, és a használtat ő dobrta a szemetesbe. Ha ébren volt a kicsi, neki kellett énekelnie neki, és fürdésnél nagyon fontos feladata volt. Neki kellett megmosni a kicsi lábát. Így a kicsivel való foglalkozás közös program lett, és talán kicsit jobban érezte magát a nagyobb is.

Az is sokat segíthet, ha kihangosítjuk és megértjük az érzéseit. Például: Látom, szomorú vagy, hogy anya most a kistesót szopiztatja, szeretnéd, ha téged ölelnélek magamhoz. Gyere ide, had öleljelek meg a másik karommal! Nagyon szeretlek! Mi lenne, ha amíg a kistesó szopizik, mi énekelnénk? – Lehet, hogy első próbálkozásra nem sikerül odahívni, de érzi, hogy szereti anya, és ha kitartóak maradunk, oldódik az ellenállása.