Barion Pixel

Anyasegítő LélekErőd

Adjunk szívből?
És ha nekünk is kevés van?

A héten egy olyan problémával fordult hozzám Gabi, hogy nagyon rosszul érezte magát, mert a gyermekére költötte az összes megtakarítását, amikor neki cipőre lett volna szüksége.

Nagyon megértem őt, hiszen sokszor voltam ilyen helyzetben. A nagycsaládban mindig fontossági sorrendet kellett beállítanunk, és arra költöttünk, amire abban a pillanatban a legszükségesebb volt. 

 

A férjem és az én szükségleteim mindig a sor végén kullogtak, csak extrém esetben kerültünk előre, például, ha kilyukadt a cipőnk. Tudatosan vállaltuk ezt a „háttérben maradást”, de néha azért felvetődött a kérdés, hogy jól tesszük-e így. Amikor nem is volt miből magunkra költeni, akkor ez teljesen természetesnek tűnt, de úgymaradtunk. Amikor már lett volna lehetőségünk a magunk igényeire is fordítani valamennyit, már nem tettük meg. Ma már tudatosan figyelek arra, hogy magamnak is vásároljak, és ne a legolcsóbbat, hanem amit szeretnék – persze túlzások nélkül. De tudatosan figyelni rá, nem jelenti azt, hogy az érzéseim is követnék az eszemet, a tudatos döntésemet.

 

Ez azt jelenti, hogy a mai napig lelkiismeretfurdalásom van akkor, ha megveszek magamnak egy ruhát, cipőt, vagy esetleg egy táskát. Ezzel sok dolgom van még. Meg kell küzdenem a szokásokkal, az érzésekkel, és vissza kell térnem azokhoz a gondolatokhoz, amelyek a múltban megalapozták ezt a hozzáállásomat. Erre törekszem minden vásárlás alkalmával.

 

Közösen tapasztaltuk meg Isten nagylelkűségét és gondoskodását, ami ma is meghatározza azt, hogyan és milyen szívvel adakozunk. Akkor is, ha nincs miből.
 
Megéltük Isten gondoskodását például akkor, amikor már nem volt pénzünk hónap végén, és a szomszéd néni mondta, hogy nem tud enni adni az unokájának. Nálunk mindig volt otthon tartalék, így összeszedtem egy szatyornyi ételt, és odaadtam, majd pánikba estem, hogy akkor mit adok a gyerekeknek a hét végéig enni. Aztán összevesztek valamin, és a gondolataim csak a fizetés megérkezése után terelődtek újra erre az aggódásra, de már más vonatkozásban. Minden nap ettünk, és még maradt is mindenből, amit ennyi idő alatt a sok gyerekkel fel szoktunk élni. Isten gondoskodik azokról, akik az Ő áldásait nem gyűjtögetik, hanem engedik, hogy általuk segíthessen másoknak. Én tudatosan Isten „csatornája” szeretnék lenni, hogy általam eljuthasson mindenkihez Isten mérhetetlenűl bőséges áldása.
 
Scroll to Top