Halottak napja, Mindenszentek, vagy Halloween?
A héten Elvírával beszélgettünk a halottak napjáról és a Halloweenról.
Náluk a családban nem szokás elvinni a gyereket a temetőbe, nehogy megijedjen, de az ijesztgetős Halloween események megengedettek. Nagyon ellentmondásos ez a helyzet számára, és szeretné, ha gyermeke nem félne a temetőben sem.
Számomra van egy nagyon meghatározó élmény, ami nagyon kicsi gyermekként történt velem. A nagymamámnál aludtam, és az éjszaka közepén megjelentek emberek, és letakarva elvitték a dédmamámat. Kérdeztem, hova viszik, amire az volt a válasz, hogy beteg, és kórházba viszik, hogy meggyógyítsák. Aztán ennyiben maradt minden. Többet nem jött haza, és nem is beszéltünk róla. Talán már 10 éves is elmúltam, mikor egyszer a mamámmal kimentem a temetőbe, és megmutatta, hova van eltemetve a dédi. Valahogy ez mindig ott lebegett a lelki szemeim előtt, és felnőttként én másként döntöttem. Minden évben halottak napján kimentem a temetőbe. Ahogy születtek a gyermekeim, velük együtt. Minden sírnál elmondtam, ki nyugszik ott, mit érdemes róla tudni. Megtérésem után már az ima sem maradt el a síroknál.
Amikor meghalt valaki a családból, akár milyen kicsi is volt a gyermekem, részt vett a temetésen. Megbeszéltük, hogy aki meghalt, már nem lehet velünk, nem találkozhatunk vele itt a földön, de imádkozhatunk érte, és mivel ő már a Mennyei Atyánál van, így ő is közbenjárhat értünk. Megbeszéltük, hogy ez olyan, mint ha valaki elutazik, és akkor sem találkozhatunk vele. Ez az utazás azonban hosszú, és ő már nem tud visszajönni onnan, ahova ment, de majd egyszer nekünk is el kell menni oda, és akkor újra találkozhatunk.
Azt, hogy ki, mikor indul erre az utazásra előre senki nem tudja. De az biztos, hogy mi is el fogunk utazni.
A nagycsaládunk legtöbbször összegyűlik, és együtt járjuk be a temetőt. Az unokáknak mindig elmondjuk, ki nyugszik az adott helyen, és ők gyújtják a mécsest, helyezik el a virágokat a sírokon. Sokan megnéznek minket, sokszor rosszallóan, de van hogy elismeréssel, amikor körbeálljuk a sírokat, és egymás kezét megfogva hangosan imádkozunk minden sírnál.
Számunkra fontos, hogy a halál ne egy ismeretlen, hirtelen, a semmiből előkerülő valami legyen számukra. Éppen elég a gyász megélése a veszteség miatt, de ne kelljen azzal is megküzdeniük, hogy végig hazudtunk, és nem mondtuk el, hogy a halál az élet természetes velejárója.
A Halloweent igazán elkerülném, de sajnos már szinte lehetetlen. Már a bölcsődében, óvodában, iskolában is ontják a gyerekekre ezt a félelmet keltő szokást. Az emberek mindig féltek a haláltól, és ma is félnek, de azzal, hogy játékot csinálunk belőle, vagy hogy cukorkát lehet gyűjteni, a halál, halál marad, és szerintem helyén kell kezelni. Hála Istennek, a Katolikus iskola burkában ezt kicsit másképp élhetik meg a gyerekek, de ha kilépnek az utcára, vagy belépnek egy boltba, már találkoznak vele, és ezért tudniuk kell mit jelent ez a szokás.
Jó bulinak látszik, és tiltással semmit nem érünk el. Ehhelyett inkább beszélgetünk arról, hogy mi a halál, és hogy nem érdemes félelemkeltő, elbagatelizáló eszközökhöz folyamodni azért, hogy ne kelljen a lényegről beszélni. Ha már mindenképp tököt kell faragni, az legyen bizalomépítő és ne ijesztő. Jézus a halál Ura is. És a halál utáni életé is. Így a töklámpás világítson keresztény szimbólumokkal!
