Az asszony ott áll Jézus előtt. Mindenki elment. A kövek lehullottak. A vádak elnémultak.

És Jézus ekkor felegyenesedik, ránéz, és ezt kérdezi:

„Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?”

Ez a kérdés nem számonkérés. Nem szégyenítés. Nem a múltat kutatja. Hanem azt a pillanatot teremti meg, ahol az irgalom beléphet a szívbe.

Anyaként te is ismered azt a belső hangot, amely néha túl szigorú. Ami emlékeztet a hibákra. Ami azt suttogja, hogy „ezt elrontottad”, „nem voltál elég türelmes”, „nem sikerült jól”.

Jézus ma ugyanezt kérdezi tőled is, Hova lettek a vádlóid? A legtöbb vád valójában belülről jön. És Ő szeretné, ha meghallanád az Ő hangját. Én nem ítéllek el.

Az irgalom nem felmentés, hanem gyógyítás. Nem azt mondja, hogy nem számít, mi történt, hanem azt, hogy van tovább. Van új kezdet. Van tiszta lap. Van szeretet, amely nagyobb minden hibánál.

A mai ima számodra:

„Uram, köszönöm, hogy nem ítélsz el. Segíts ma elengedni a belső vádakat, és elfogadni a Te irgalmadat.”