Náluk a családban nem szokás elvinni a gyereket a temetőbe, nehogy megijedjen, de az ijesztgetős Halloween események megengedettek. Nagyon ellentmondásos ez a helyzet számára, és szeretné, ha gyermeke nem félne a temetőben sem.

 

Számomra van egy nagyon meghatározó élmény, ami nagyon kicsi gyermekként történt velem. A nagymamámnál aludtam, és az éjszaka közepén megjelentek emberek, és letakarva elvitték a dédmamámat. Kérdeztem, hova viszik, amire az volt a válasz, hogy beteg, és kórházba viszik, hogy meggyógyítsák. Aztán ennyiben maradt minden. Többet nem jött haza, és nem is beszéltünk róla. Talán már 10 éves is elmúltam, mikor egyszer a mamámmal kimentem a temetőbe, és megmutatta, hova van eltemetve a dédi. Valahogy ez mindig ott lebegett a lelki szemeim előtt, és felnőttként én másként döntöttem. Minden évben halottak napján kimentem a temetőbe. Ahogy születtek a gyermekeim, velük együtt. Minden sírnál elmondtam, ki nyugszik ott, mit érdemes róla tudni. Megtérésem után már az ima sem maradt el a síroknál. 

 

Amikor meghalt valaki a családból, akár milyen kicsi is volt a gyermekem, részt vett a temetésen. Megbeszéltük, hogy aki meghalt, már nem lehet velünk, nem találkozhatunk vele itt a földön, de imádkozhatunk érte, és mivel ő már a Mennyei Atyánál van, így ő is közbenjárhat értünk. Megbeszéltük, hogy ez olyan, mint ha valaki elutazik, és akkor sem találkozhatunk vele. Ez az utazás azonban hosszú, és ő már nem tud visszajönni onnan, ahova ment, de majd egyszer nekünk is el kell menni oda, és akkor újra találkozhatunk. 

 

Azt, hogy ki, mikor indul erre az utazásra előre senki nem tudja. De az biztos, hogy mi is el fogunk utazni.